Megnő az építőipari beruházások támogatása
2018. October 07. 11:00
A kormány újabb nyolc milliárd forinttal megemeli az építőipari vállalkozások kapacitásnövelő és hatékonyságjavító beruházásainak támogatását szolgáló nyolc milliárd forintos pályázati keretet - közölte György László.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hozzá tette: a pályázatokat október 15-től lehet benyújtani. A tervek szerint az elbírálást és a szerződéskötést követően még az idén megtörténhet a támogatások kifizetése. "Az elbírálás során az egy főre jutó termelési érték mellett figyelembe veszik, hogy az adott vállalkozás milyen mértékben emeli a béreket, mert a kormány számára az épített környezet jó minősége mellett fontos az építőiparban dolgozók bérének növelése" – mondta el az államtitkár.
2018 és 2020 között a korábbi 20-ról 28 milliárdra emelkedik az építőipari kkv-k beruházási támogatása
György László tájékoztatása szerint a pályázati támogatások növelésével 2018 és 2020 között a korábbi 20-ról 28 milliárdra emelkedik az építőipari kkv-k beruházási támogatása. Idén a nyolc milliárd forintos keretre 149 pályázat érkezett, amelyből 82 pályázót támogattak.
MTI/T.D.