Még egyetlen épületre sem adtak ki bontási határozatot Devecseren
2010. October 18. 06:00Lakossági tájékoztatás céljából hangágyúkat telepítettek a katasztrófa sújtotta térség két településére. Devecserben hat, Kolontáron három, magaslati pontra szerelt hangszórón át tudnak üzenni az ott élőknek. Kolontár „élhető részén", ahol a vörösiszap nem károsította meg a házakat, a rendőrök szombat éjjel 38 lakásban nem találtak embereket, ők még nem tértek haza a falujukba. A szombat déli visszatelepítéskor mintegy 500 ember tért vissza a 715, otthonát elhagyni kényszerült lakóból.
A Veszprém megyei faluban nyugalom van, géppisztolyos rendőrök őrzik a településre bevezető utakat. A faluban szintén megerősítették a járőrszolgálatot, míg az ajkai zagytározó megsérült gátjain szintén két, géppisztollyal felszerelt rendőr áll
Dobson Tibor tájékoztatása szerint a kárfelszámolásban továbbra is mintegy 700 ember, köztük 200 katona, 100 tűzoltó, 120 rendőr és vízügyi, vagy építési szakember, valamint 200 technikai eszköz, és nagyon sok önkéntes dolgozik.
Még egyetlen épületre sem adtak ki bontási határozatot a vörösiszappal elöntött Devecseren, annak ellenére, hogy legalább háromtucatnyi lakóház megsemmisült, ugyanis zajlik a kárfelmérés és az egyeztetés a lakókkal - mondta Bakos György megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Felhívta a figyelmet arra: ha egy épület szemmel láthatóan is lakhatatlanná vált, a kárfelszámolás során az épületet nem lehet elbontani, mert arról a jegyzőnek határozatot kell hoznia, és a kártalanításról megállapodást köt az állam az érintettekkel. A Devecserrel szomszédos Kolontáron kilenc lakóházra adott ki bontási határozatot a jegyző - jegyezte meg.
Még kora este bekapcsoltatták a fűtést a zeneiskola három tantermében, ahol 33 embert helyeztek el, köztük több gyermeket. A tisztálkodási lehetőséget viszont csak a 200 méterre, a kastélykertben lévő fürdőkonténerben tudják megoldani. Kaptak ágyakat, takarókat, ruhákat és naponta háromszor juthatnak meleg ételhez - mondta Bakos György.
Forrás: mno.hu Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com