Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Belföldi hírek

Matolcsy szerint 12-16 adónemet törölnek el vagy vonnak össze

2010. May 07. 12:21
Matolcsy szerint 12-16 adónemet törölnek el vagy vonnak össze
Matolcsy György, a leendő nemzetgazdasági miniszter a Fidesz adócsökkentési terveiről szólva elmondta, hogy a mostani 52-ből 12-16 adónemet törölnének el vagy vonnának össze, majd hozzátette: július 1-jén három éves adócsökkentési programot indítanak. A politikus minderről a tv2 Mokka című műsorában beszélt.
Matolcsy György a műsorában megerősítette azt a korábban már közölt információt, hogy július 1-jétől egyértelműen lesz adócsökkentés, s ekkor egy egy három éves adócsökkentési programot is útjára indítanak.

A politikus elmondta, hogy a jelenlegi 52 adónemből a Fidesz, 12-16 adónemet törölne el, vagy vonna össze, véleménye szerint az személyi jövedelemadóhoz, a társasági adóhoz és a járulékokhoz is hozzá kell nyúlni, majd hozzátette, hogy a szuperbruttósítást pedig megszüntetik.

A gazdaság talpraállításáról beszél Matolcsy György a tv Mokkájában 2010. május 7. (1. rész)

A személyi jövedelemadóhoz kapcsolódó konkrétumokra vonatkozó kérdésekre csak annyit válaszolt, hogy mindent terveznek, ami a "könnyíti az életet, több jövedelmet hagy az embereknél".

Matolcsy György fontosnak tartja a bürokrácia csökkentését, ezért a párhuzamos adónemeket megváltoztatják. Mint mondta, Magyarországon évente 2.800 milliárd forintot visz el az adóbürokrácia. Véleménye szerint a bürokrácián 20 százalékot kellene "vágni" július 1-jétől egy éven keresztül - emelte ki.

A teendőkről szólva elmondta, hogy először is megszüntetik a "félszuper" bruttósítást, a munkaadói járulékot kiveszik az adóalapból, ami önmagában jelentősen emeli majd az embereknél maradó jövedelmet. "A szuperbruttósítást kivonjuk a rendszerből, mert ez rejtett adó".

Matolcsy György, a leendő nemzetgazdasági miniszter

Matolcsy György, a leendő nemzetgazdasági miniszter

 

Kiemelt fontosságúnak tartja a munkaadói járulék csökkentését, de az 5-10 pontos csökkentés időbeli elosztásáról nem tudott konkrétumot mondani, mint mondta, ez attól függ, "mit talál" Varga Mihály által vezetett Gazdasági Tényfeltáró Bizottság.

Matolcsy György azt szeretné, ha az összes adóterhelés egyharmaddal csökkenne. Első körben minden valószínűség szerint azokat a munkahelyteremtést gátló adónemeket törölnek el.

A leendő miniszter egy kérdésre válaszolva szólt arról is: a devizahiteleseknek felkínálják a jelzáloghitelek "forintosításának" lehetőségét egy állami devizakövetelési alapon keresztül. Megjegyezte, hogy ez a megoldás - aminek részleteit most dolgozzák ki, és ami egyébként már nyolc országban működik - "sokba kerül majd a bankrendszernek".

(Forrás: fidesz.hu)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu