Matolcsy György: kiszámítható, stabil gazdasági és pénzügyi folyamatok állnak Magyarország és Svájc érdekében
2011. January 21. 06:00
A közlemény szerint a két tárcavezető között egyetértés volt abban, hogy a stabil, kiszámítható gazdasági és pénzügyi folyamatok mindkét országnak érdekében állnak. A felek kiemelték: Magyarország és Svájc számára fontos hogy az Európai Unión belül elhatározott stabilizációs döntések mielőbb hatályba lépjenek. A tárcavezetők pozitívan értékelték, hogy az Európai Unióban részben már beindultak kedvező reálgazdasági folyamatok.
Forrás: fidesz.hu
-bartus-
Johann Schneider-Ammann svájci nemzetgazdasági miniszter
A miniszterek a két ország gazdasági helyzetéről és gazdaságpolitikai irányvonaláról is tájékoztatták egymást. A nemzetgazdasági miniszter a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy az új magyar kormány megfelelő úton van ahhoz, hogy Magyarország két éven belül a régió legversenyképesebb állama legyen.Elmondása szerint, első lépésként a költségvetés egyensúlyának megteremtésére van szükség, ezt fogja követni majd második szakaszként a beruházói bizalom megerősítése Magyarországon.Forrás: fidesz.hu
-bartus-