Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.05.06. - Monday, Ivett napja van.

Belföldi hírek

Ma rosszabb az ország helyzete, mint 1990-ben volt

2009. September 25. 00:20
Ma rosszabb az ország helyzete, mint 1990-ben volt
Kövér László szerint rosszabb az ország helyzete, mint 1990-ben, a rendszerváltáskor volt. A Fidesz Országos Választmányának elnöke Kisvárdán beszélt erről csütörtökön, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által rendezett kerekasztal-beszélgetés előtt.
Kövér László újságíróknak elmondta, hogy "elfogyott a nemzeti vagyon, az államadósság több mint négyszerese annak, ami a szocialista rendszer összeomlásakor volt, s ráadásul az emberek lelkiállapota is rosszabb, miután sorsuk jobbra fordulásában hiába bíztak".

Az ellenzéki párt választmányi elnöke kijelentette: éppen ezért lett volna jobb, ha már tavasszal előre hozott választásokat rendeznek az országban a "Bajnai-kormány felállása helyett, s egy olyan új kabinet kap lehetőséget a fordulat elérésére, amely a magyar emberek, nem pedig a nemzetközi pénzvilág bizalmát élvezi".

kover_laszlo1_430_297_2009092501918_73.jpg

Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke

Kövér László úgy élte, 2002 után "nyereségvágyból elkövetett országrombolás folyik, ami a tönk szélére juttatta a nemzetet". Mint mondta: ezért lett volna szükség az előre hozott választásokra, mert ha erre sor került volna, most az ország is előbbre tartana a válság kezelésében.

Arra az újságírói kérdésre, hogy lesz-e a beígért felelősségre vonásból valami, a Fidesz választmányi elnöke azt felelte: "már 1990-ben, a diktatúrában elkövetett népellenes bűnökért is kellett volna".

Hozzátette, hogy lenne alap rá, nem úgy, mint 2002-ben, amikor az MSZP-s Keller László több mint száz büntetőeljárást kezdeményezett. S azok nagy része már a rendőrségi vizsgálati szakaszon sem jutott túl, míg a többinél a bíróságok hoztak felmentő ítéletet.

A politikus egy újabb, a személyét érintő kérdésre válaszolva azt mondta: ha újra felkérnék nemzetbiztonsági miniszternek, azt megtiszteltetésnek venné. Fontosnak tartotta azonban megjegyezni, hogy a Fideszben, hiába állítják egyesek, nem folyik a tisztségek, beosztások osztogatása.

(Forrás: fidesz.hu - MTI)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu