Lázár János értékelte a parlament eddigi munkáját
2010. July 25. 16:09
A parlament megalakulása, május 14-e óta 31 ülésnapot tartott az Országgyűlés, és 57 olyan jogszabályt, törvénymódosítást fogadott el, amely a nemzeti együttműködés rendszerében azt a célt szolgálja, hogy egy igazságosabb Magyarország születhessen - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtök esti sajtótájékoztatóján, az Országházban.
A frakcióvezető elmondta, hogy szeptemberben folytatja munkáját a Ház, és várhatóan kéthetes szünetet javasolnak majd az új házvezetésnek az önkormányzati választások előtt. Az október 3-i választás után azonban rögtön folytatják a munkát.
Lázár János a Fidesz-frakció nevében gratulált Kövér Lászlónak a házelnökké választásához. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a számok azt mutatják, "valaki felmondta, felborította a május 14-én kötött egyezséget, amely a Ház létrejöttével kapcsolatos". A frakcióvezető emlékeztetett, az elmúlt húsz év alatt a házelnököt minden parlamenti frakció - ha megszületett a megállapodás - támogatta.
A politikus gratulált az alkotmánybíróvá választott Stumpf Istvánnak és Bihari Mihálynak, akikkel kapcsolatban úgy fogalmazott: "gyakorlati tapasztalat és magas színvonalú elméleti képzettség, valamint más-más világnézet" jellemzi őket.
(Forrás: fidesz.hu)
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com
-ba-
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője