Lázár az EU-s kvótáról: folymatosan fenyegetnek, és megpróbálnak kényszeríteni bennünket
2015. December 10. 22:05
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter ezévi 34. kormányinfóján a migránsválság kapcsán elmondta, hogy "lopakodva megpróbálnak kirekeszteni bennünket Schengenből". Hozzátette, "folyamatosan fenyegetnek, és megpróbálnak kényszeríteni bennünket arra, hogy fogadjunk be bevándorlókat". Lázár Magyarországgal szembeni bosszúnak minősítette a Brüsszel által indított kötelezettségszegési eljárást.
Több uniós tagállam, köztük Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB), mert úgy vélik, menekültügyi szabályozásuk vagy gyakorlatuk eltér az uniós jogtól. A sajtótájékoztatón Lázár János közölte: a kötelezettségszegési eljárás azoknak a politikai csoportoknak a bosszúja, amelyek elítélik Magyarország határozott határvédő politikáját. A kormány álláspontja szerint a magyar menekültügyi szabályok megfelelnek az alkotmányos és emberi jogi követelményeknek is. A kabinet az általa vitatott kötelezettségszegési eljárás folyamán élni fog a válaszadás lehetőségével, és kész tárgyalni a brüsszeli bizottsággal, vagy akár arra is, hogy bírósághoz forduljon - jelezte.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter beszél az európai migránsválság kapcsán
A miniszter megjegyezte: Németországban 300 ezer menedékkérőnek három éve nem bírálták el a kérelmét, 800 ezer menedékkérő ügyéhez pedig még hozzá sem kezdtek a német hatóságok. Velük szemben kellene eljárást kezdeményeznie az Európai Bizottságnak - mondta a Miniszterelnökség vezetője. Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, Magyarországra negyvenezer embert akarnak visszatoloncolni. A legtöbbet Németországból és Ausztriából, de csak Magyarországgal együttműködve, azonban ebben a ügyben Magyarország nem működik együtt - jelezte.
MTI / MCOnet