Kulturális Közfoglalkoztatási Programot indított a Nemzeti Művelődési Intézet
2013. November 07. 17:00
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alatt működő Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében a foglalkoztatottságot növelő, országos Kulturális Közfoglalkoztatási Program indult. Erről tartottak sajtótájékoztatót a Nemzeti Művelődési Intézetben.
A 2013. november 1-jén indult programról először Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára beszélt. "Ez a program újító módon használja ki a közfoglalkoztatás lehetőségeit. Egyrészt oda tud figyelni a kulturális és közösségi értékteremtésre, másrészt pedig a nemzeti kultúra terjesztésére, valamint az értékmegőrzésre" - mondta az államtitkár.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alatt működő Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében indult az új közmunkaprogram
Azért is fontos, mert ilyen közmunka programot még nem indítottunk! - emelte ki Halász János. A bemutató sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a Magyarország településeinek mintegy harmadát érintő ( 19 megye 1263 települése), 2014. április 30-ig tartó projekt összköltsége megközelítőleg 2,5 milliárd forint, amellyel mintegy 4000 fő foglalkoztatása valósul meg.
Dr. Hoffman Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára előadása
Ezt követően Dr. Hoffman Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára beszélt a minisztériumi támogatásról, amit a programnak nyújtanak. "Mi bízunk ebben a programban, és a szakemberekben, akik összeállíttották" - hangsúlyozta Dr.Hoffmann Imre, aki azt is kiemelte, hogy az új projekt csaknem mindegyik résztvevője képzésben is részesül, ami nagyban hozzájárulhat az elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedésükhöz.
Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója a november 7-én tartott eseményen megköszönte a két minisztérium összefogását. A főigazgató asszony szerint a programban november 1-jétől már 134-en dolgoznak: megyénként 6-6, a központban pedig 16 fő, akiknek a képzése a jövő héten indul.
Országos Kulturális Közfoglalkoztatási Program indult - erről tartottak sajtótájékoztatót a Nemzeti Művelődési Intézetben
MCOnet