Különválasztják a titkosszolgálatokat
2010. May 14. 09:59
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a frakcióülést követően bejelentette, hogy a következő kormány különböző tárcákhoz rendeli a titkosszolgálatokat, így az Információs Hivatal a Külügyminisztériumhoz, a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a Belügyminisztériumhoz kerül, a Honvédelmi Minisztérium pedig a katonai titkosszolgálatokat felügyeli majd.
Lázár János kitért a Fidesz által elsőként beterjesztendő három törvénycsomagról is beszélt, mint mondta, a legelső csomag a kormány alakulásával kapcsolatos technikai feltételeket tartalmazza, melyet pénteken nyújtják be. A többi javaslatot május 17-től nyújtják be. A Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy egyhangúan döntöttek a kisebb parlamentről és a kisebb önkormányzati képviselő-testületekről. A két hét múlva esedékes parlamenti időszakban, pünkösd után, május 25-26-27-28-án törekednek majd arra, hogy a kormányalakításhoz szükséges feltételek rendelkezésre álljanak május végére.
A Vona Gábor "gárdamellényes" eskütételéről szólva Lázár János elmondta, hogy bármit is tesz Sólyom László államfő az alakuló ülés megkezdésekor, a Fidesz ezt maximálisan tiszteletben fogja tartani. Másrészt hangsúlyozta: ha pénteken Magyarországon egy esküt tenni kívánó parlamenti képviselő törvényt sért, akkor azt kérik a még hivatalban lévő kormánytól, hogy tegye meg a rend helyreállítása, a törvények érvényesülése érdekében a szükséges lépéseket.
A Trianon-emléknappal kapcsolatos felvetésre beszámolt arról, hogy beszéltek a közelgő Trianon-évfordulóról. "Mérlegeljük ennek a kérdésnek a kezelését. A Fidesz-elnökség fog ezzel foglalkozni" - mondta, hiszen tisztában vannak vele, hogy az ügy kezelésének méltónak kell lennie.
(Forrás: fidesz.hu)
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com
-ba-
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője