Közlemény a közmunkaprogram védelmében
2011. August 09. 07:46
A 27 ezer forintos segély összegének több mint dupláját kapják meg azok, akik részt vesznek a közmunkaprogramban - válaszolt a Belügyminisztérium Hajdúdorog szocialista polgármesterének hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Az Orbán-kormány előtt nem ismert olyan, az Orbán-kormány által hozott döntés, amelynek értelmében jelenleg csak négy órában és legfeljebb két hónapig vehet részt valaki a közfoglalkoztatásban - áll abban a közleményben, amelyben a Belügyminisztérium reagált a szocialista polgármester állításaira.
A Belügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleményében „súlyos hazugságnak" nevezte a szocialisták azon állítását, mely szerint a közmunkával mindössze 1500 forinttal lehet többet keresni, mint a segély összege. Az igazság ezzel szemben az, hogy a 27.000 forintos segély összegének több mint dupláját kapják meg azok az emberek, akik részt vesznek ebben a közmunkaprogramban. Mint fogalmaztak: a kormány egyik fő célkitűzése is az, hogy „érje meg jobban becsülettel dolgozni, mint csak várni a segélyt".
A szaktárca cáfolta továbbá azt is, hogy a kormány döntése értelmében jelenleg csak négy órában és legfeljebb két hónapig vehet részt valaki a közfoglalkoztatásban.
A közlemény emlékeztet továbbá arra, hogy az augusztus elsején elindult gyöngyöspatai kistérségi munkaprogram keretében is napi nyolc órában és minimum négy hónapon át tart a foglalkoztatás. (T.A)
forrás: MTI