Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Belföldi hírek

Kormányzati ráhatással döntöttek a sukorói biznisz mellett

2009. September 05. 00:33
Kormányzati ráhatással döntöttek a sukorói biznisz mellett
Az MNV Zrt. egyik belső feljegyzése alapján egyértelműen megállapítható a kormányzati ráhatás a sukorói csereszerződés létrejöttében. Erről Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.
Budai Gyula a birtokába került feljegyzésből idézett, amikor azt mondta, hogy a Benedek Fülöp vezérigazgató-helyettes által ellenjegyzett dokumentum szerint a sukorói csereügylet szakmailag nem támogatható, nem megalapozott, jogi szempontból pedig megvalósítása akadályokba ütközik.

budai_gyula3_430_981_2009090501120_205.jpg

Budai Gyula: Kormányzati ráhatással döntöttek a sukorói biznisz mellett

A vagyonkezelő 2008. június 9-én megfogalmazott álláspontja ellenére a vagyongazdálkodási tanács később mégis "minden habozás nélkül" a csereügylet mellett döntött, amit Budai azzal indokolt, hogy a beruházást kormányzati nyomásra kellett a vagyongazdálkodási tanácsnak megszavaznia.

"Bátran ki merem jelenteni, hogy a sukorió földcsere ügylet vonatkozásában kormányzati ráhatás történt a csereszerződés létrejötte kapcsán. Bátran, egyértelműen: ezen belső feljegyzés alapján megállapítható ugyanis, hogy a vagyongazdálkodási tanács tagjai tisztában voltak az ügylet jogi akadályaival, ennek ellenére mégis vállalták ezt a döntést" - fogalmazott a politikus.

sukoro_kingscity_863_2009090501120_397.jpg

A kérdéses sukorói földterület

Hozzátette: a belső feljegyzés alapján Veres János volt pénzügyminiszternek és a Gyurcsány-Bajnai-kormánynak tudniuk kellett az aggályokról, de a cseréért a pénzügyi tárca jelenlegi vezetője Oszkó Péter is felelős.

A politikus szerint az MNV Zrt. belső levelezése alapján egyértelműen megállapítható, hogy a sukorói földcsere "nagy kormányzati lopásnak" tekinthető, ugyanis a Gyurcsány-Bajnai-kormány minden olyan jogszabályt megszegett a földcserével kapcsolatban, ami megszeghető.

A feljegyzésből idézve elmondta: a sukorói földrészletnek vannak olyan területei, amelyek az országos ökológiai hálózaton belül ökológiai folyosónak tekinthetők, ennek alapján az erre vonatkozó törvény szerint nem minősíthető beépítésre szánt területnek.

Van továbbá két olyan földrészlet is - tette hozzá -, amely védettnek minősül, ezért ugyancsak nem adható el, és csere alapja sem lehet.

A Sukoróhoz tartozó parti sáv a vízgazdálkodási törvény értelmében szintén nem adható el, az albertirsai ingatlanokra pedig a Raiffeisen Bank Zrt. jelzálogjoga, ezzel együtt pedig elidegenítési és terhelési tilalom van begyezve - jegyezte meg.

"Megígérjük Magyarországnak és az embereknek, hogy a nemzeti vagyon ellopásáért felelős személyek - beosztástól függetlenül - nem úszhatják meg az elszámoltatást. El fogunk számoltatni mindenkit: el fogjuk számoltatni a Gyurcsány-Bajnai kormányt és mindenkit, aki közreműködött a nemzeti vagyon ellopásában és elherdálásában" - jelentette ki Budai Gyula.

(Forrás: fidesz.hu)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu