Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.05.08. - Wednesday, Mihály napja van.

Belföldi hírek

Kormánytisztviselők lesznek a köztisztviselők

2010. May 26. 07:00
Kormánytisztviselők lesznek a köztisztviselők
Répássy Róbert, fideszes honatya kedden az Országgyűlésben ismertette a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénytervezetet, mely szerint az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszűntetheti majd a törvény elfogadása után kormánytisztviselőknek nevezendő köztisztviselők munkaviszonyát.
Répássy Róbert úgy véli, hogy a jelenlegi köztisztviselői törvény súlyos következetlenségeket tartalmaz, hisz amíg egy köztisztviselő indokolás nélkül felmondhatja jogviszonyát, addig a munkáltató, az állam csak valós indoklással alátámasztott, meghatározott esetekben és jogcímen szüntetheti meg a közszolgálati jogviszonyt.

A fideszes politikus a javaslat egyik beterjesztőjeként hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat értelmében a jogviszony szabad felmondásának joga a munkáltatót és a munkavállalót egyaránt megilleti majd. Ezt az elvet az Alkotmánybíróság már korábban kimondta, azt a törvénnyel csak érvényesíteni kell - tette hozzá.

Répássy Róbert, a Fidesz szakpolitikusa

Répássy Róbert, a Fidesz szakpolitikusa

Répássy Róbert részletesen kifejtette, hogy a javaslat életbe lépésével a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkáltatóknál dolgozók közszolgálati jogviszonya kormánytisztviselői jogviszonnyá, a vezetők megbízása vezetői munkakörré alakul át. A törvény a központi államigazgatási szervekre, a kormányhivatalokra és a rendvédelmi szervek nem hivatásos állományú tagjaira terjed majd ki, de nem érinti az autonóm államigazgatási szerveket és helyi önkormányzatokat.

Réppássy Róbert végezetül kifejtette, hogy a törvényjavaslattól azt várják, hogy egy megalapozott, a közszolgálati dolgozóknak biztonságot nyújtó és koherens közszolgálati szabályozás létrehozásának alapjául szolgál majd.

(Forrás: fidesz.hu)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu