Kormányablakok: januártól több újdonság is lesz!
2013. December 25. 08:26
Az Országgyűlés, elfogadta a kormányablakok kialakításával, valamint a kormányhivatalok működésével összefüggő törvények módosítását, így 2014.január 1-től többek között csökken a kormányablakokban az ügyintézési idő.
Az elfogadott módosítás szerint a jelenleginél több ügyet is el lehet majd intézni, és ingyenes lesz a bűncselekmény miatt elvesztett vagy megrongálódott személyi okmányok pótlása. Családi pótlék vagy TAJ-kártya igénylésekor a kormányablaknál elég lesz egy példányban benyújtani a kérelmeket, és egyszerűsödnek a nemzetközi jogsegéllyel kapcsolatos szabályok is.A változtatás értelmében az anyakönyvi kivonat már a legközelebbi anyakönyvvezetőnél is átvehető lesz.
Az ügyintézést jól képzett dolgozók segítik majd. Decemberben kétszáznyolcvan közszolgálati tisztviselő kapta meg a kormányablak-ügyintézői oklevelet Budapesten. Az ünnepségen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter elismerését fejezte ki, hogy gyakorlott, ügyfelekkel bánni tudó tisztviselők hajlandók voltak új ismereteket, kultúrát elsajátítani a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzésén.Az egyetemen országosan mintegy négyezer tisztviselőt képeztek ki.
MTI/MCOnet