Kitüntették Áder Jánost Londonban
2016. May 25. 11:58
A Konstantini Szent György Lovagrend Nagykeresztje kitüntetést vehette át a rend kedd esti londoni ünnepi rendezvényén Áder János köztársasági elnök.
Áder János a rendezvényen kifejtette, hogy olyan nemzetet képvisel, amely az angolokhoz hasonlóan büszke a hagyományaira, és meggyőződéssel hisz aban, hogy a múltja nem csak a történelemkönyven lapjaira tartozik, hanem képességeiben, vágyaiban, céljaiban él tovább. Kiemelte az 56-os forradalmat, ahol a magyar nemzet nem győzhetett, de példát mutatott azzal, hogy jó ügy érdekében a reménytelen harcot is vállalni kell.
Áder János köszöntőt mondott a Konstantini Szent György Lovagrend díszvacsoráján
Áder János kétnapos londoni tartózkodása során ellátogatott a Westminster-apátságba is, ahol főtemplom oltárán elhelyezték Becket Szent Tamás Esztergomból hozott relikviáját. Ezt megelőzően tárgyalt David Cameron brit kormányfővel elsősorban környezetvédelmi kérdésekről. Ezen felül szó esett ipari fejlesztésekről és a brit EU-tagságról is.
/T.D.