Kiemelt támogatás az új tudományos eredményekért
2018. February 23. 13:00
A BHE Bonn Hungary Kft. 198 milliós fejlesztését a Nemzetgazdasági Minisztérium több mint 99 millió forinttal támogatta. Pomázi Gyula a támogatói okirat átadásakor hangsúlyozta: kimagasló érték, hogy a BHE Bonn egy igen innovatív és erős piaci versenynek kitett területen, a rádiófrekvenciás és mikrohullámú rendszerek fejlesztése és gyártása terén elismerésre méltó eredményeket ér el.
A helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a gazdaságfejlesztésben kiemelt hangsúlyt kapnak a magyar kis- és középvállalkozások, és a gazdaság hosszú távú, fenntartható növekedéséhez szükséges a termelékenység emelése, a technológiai fejlesztések és a kapacitásbővítés. Éppen ezért fontos, hogy segítsük az olyan cégeket, mint például a BHE Bonn Hungary Kft., amely egy komoly tudományos háttérrel bíró vállalat – tette hozzá.
A BHE Bonn Hungary Kft. 198 milliós fejlesztését az NGM több mint 99 millió forinttal támogatta
Feladatunk, hogy támogassuk a vállalkozásokat abban, hogy egyre magasabb célokat tűzhessenek ki maguk elé, ezért támogatta az NGM a cég jelismétlő hálózati berendezéseinek fejlesztését. A kutatóhelyek és a vállalkozások kapcsolatának erősítésével, valamint a gazdasági szabályozás eszközeivel kíván a kormány maga is hozzájárulni ahhoz, hogy az új tudományos eredmények megjelenjenek a termelésben, s ezáltal a piacokon – jelentette ki, hozzátéve: csak erős gazdasági alapokra, sikeres vállalkozásokra támaszkodva építhetünk fejlődő társadalmat.
NGM/T.D.