Kiemelt feladat az innovatív kisvállalkozások támogatása
2018. September 12. 13:26
Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a Pitch@Palace Hungary 1.0 nemzetközi start-up-verseny döntőjén hangsúlyozta: a kormány gazdaságfejlesztési stratégiájában kiemelt feladat az innovatív kis- és közepes vállalkozások támogatása.
Palkovics László hangsúlyozta, hogy a vállalkozókat a kormánynak a törvényi lehetőségek megalkotásával, a felsőoktatásnak pedig a színvonalas tudás biztosításával kell támogatnia. A korszerű technológiák, a robotizáció és a mesterséges intelligenciák jelentőségét kiemelve megjegyezte, hogy a magyar vállalkozások eredményessége és termelékenysége elmarad az uniós átlagtól, de - tette hozzá - Magyarország a munkanélküliség csökkentése terén a legsikeresebb EU-tagállam, az egyetemet végzettek körében gyakorlatilag teljes a foglalkoztatottság.
A verseny fővédnökeként Magyarországra látogatott a yorki herceg
A Pitch@Palace-t 2014-ben alapította András, York hercege feltörekvő vállalkozók bemutatására, támogatására és mentorálására. A rendezvény üzleti fórum is egyben, ahol az újító ötletgazdák tanácsadókkal és befektetőkkel találkozhatnak, így támogatáshoz is juthatnak terveik megvalósításához. A verseny fővédnökeként Magyarországra látogatott a yorki herceg, és elmondta: az eddigi tapasztalatok szerint a Pitch@Palace sikeres versenyzőinek csaknem 95 százaléka később is eredményes, mivel a kezdő cégek a rendezvényeknek köszönhetően támogatókat és befektetőket találnak. A start-up vállalkozások jelentőségét hangsúlyozva hozzátette, hogy az Egyesült Királyságban ezek a cégek adják az új munkahelyek jelentős részét, a vállalkozások sikere azonban - mint mondta - jelentős részben az oktatási rendszeren múlik.
MTI/T.D.