Két évtizede nem látott mértékben bővült a gazdaság
2018. December 28. 14:11
Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón beszélt a magyar gazdaság helyzetéről. Szavai szerint két évtizede nem látott mértékben bővült a hazai gazdaság teljesítménye, ezt bizonyítja, hogy a harmadik negyedévben 5,2 százalékos volt a bővülés.
A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a gazdaság növekedésében két húzóerő játszik szerepet: a fogyasztás és a beruházások növekedése, a fogyasztás bővülését idén a bérek jelentős növekedése alapozta meg, a beruházási ráta pedig 20 százalék fölötti szintet ért el. A pénzügyminiszter szerint az ipar is jól teljesített ebben az évben, az ipari ágazatok közül a járműipar, a vegyipar, és a gyógyszeripar igen jó eredményeket mutatott fel.
A gazdaság növekedésében két húzóerő játszik szerepet: a fogyasztás és a beruházások növekedése
Varga Mihály rámutatott: az építőipar idén kiugró teljesítményt ért el, az első tíz hónapban több mint 20 százalékkal bővült, ebben jelentős szerepet játszott az is, hogy egyre többen veszik igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt. Varga Mihály szerint minden remény megvan arra, hogy 2019-ben is 4 százalék körül bővül majd a hazai gazdaság.