Jubileumhoz érkeztek a magyar iparosok, 25 éves az IPOSZ
2015. October 15. 11:29
2015. október 14-én az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) huszonöt éves jubileumát tartották a budapesti Duna Palotában. Az ünnepségen részt vettek a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek, a felszólalók üdvözölték a jeles évfordulót, és a közös cél mentén való összefogást emelték ki.
Megnyitóbeszédét Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára Kossuth Lajos híres szavaival kezdte: „Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás". Az államtitkár úgy vélekedett: az IPOSZ-nak vitathatatlan szerepe volt a rendszerváltás utáni magyar kézműipar, a családi és mikrovállalkozások újjáéledésében. A szövetség nagy feladatának nevezte a kisvállalkozások érdekvédelmét, és szólt arról is, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a hazai kis- és középvállalkozásokra, azon belül is a mikrovállalkozásokra. Tállai András a szektor helyzetét elemezve leszögezte: több javító intézkedést is bevezetettek, egyebek közt egyszerűsítették az adórendszert, és csökkentették az adminisztrációt. Zárásul méltatta a szektor szerepét a magyar GDP növelésében, és a foglalkoztatás bővítésében.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkárának megnyitója
Németh László az IPOSZ elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy a szövetség megalakulása a rendszerváltáshoz kötődik ugyan, de nem előzmények nélküli. Felidézte, hogy 1786 óta léteznek ipartestületek, a régi századok iparosainak munkássága pedig ma is jelen van középületeinkben, a kontinens első földalatti vasútjában, csatornarendszereinkben és szinte mindenben, ami minket körülvesz. Régi iparosaink munkája Európa és a világ élvonalába tartozott. Ezt az örökséget vitte tovább a két világháború közötti IPOK, de a szocializmus alatti KIOSZ is, mely egyedüli megőrzője volt a magánszektornak a pártállami időkben. A szövetség elnöke szerint a magyar iparosság, a családi és mikrovállalkozások fontos szerepet vállaltak a magyar gazdaság rendszerváltás utáni talpra állításában, ma is megkerülhetetlen szereplői a foglalkoztatásnak, a termelésnek, a szolgáltatásnak, a helyi gazdaságnak. Németh László zárásul az érdekképviseletek közötti együttműködés fontosságát hangsúlyozta nemzeti és európai szinten egyaránt.
Németh László, IPOSZ elnök ünnepi beszéde
Rabi József, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnöke beszédében felidézte a magyar és európai kézműipar évszázados történetét. A nagyszabású történet a céhektől kezdve, az 1811-ben megalakult első magyar iparkamarán át vezetett az IPOSZ-ig. Zárszavában a kézművesség és a duális képzés elválaszthatatlan összekapcsolódására hívta fel a figyelmet.
Rabi József, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnökének előadása
Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke egy fiatal szervezet képviselőjeként nagy tisztelettel idézte fel az IPOSZ-szal kötött együttműködés aláírását. Leszögezte, hogy a maguk részéről nem csak gazdasági érdekképviseletet vállalnak, de a fair piaci verseny biztosításában is örömmel működik együtt az IPOSZ-szal.
Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnökének beszéde
MCOnet