Jó ütemben folyik az uniós támogatások kifizetése
2018. January 09. 12:26
Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára közölte, hogy a tavalyi évben, december 31-ig 2488 milliárd forintot fizettek ki a pályázatok hazai nyerteseinek, ebből az év végéig több mint 900 milliárd forint már megérkezett Brüsszelből.
Az uniós pályázatok utófinanszírozottak, vagyis a forrásokat először saját költségvetésből fedezik a tagállamok, de Magyarország az uniós átlag fölött van a támogatások brüsszeli lehívásában. A kormány az előleg-szabályok könnyítésével azt kívánta elérni, hogy a vállalkozások, illetve a közszféra kedvezményezettei minél nagyobb előleget megkaphassanak, így biztosított legyen a projektek finanszírozása, befejezése.
Magyarország az uniós átlag fölött van a támogatások brüsszeli lehívásában
A kormány tisztában volt azzal, hogy a szabályok megváltoztatása egyben az uniós kifizetések későbbi beérkezését jelenti, mert azokat csak a fejlesztések előrehaladásával párhuzamosan, akár több év elteltével utalja át Brüsszel. A stabil magyar gazdaság azonban lehetővé teszi, hogy a jelentős időbeli eltérés ellenére a hazai költségvetés finanszírozza a szükséges összeget, az uniós pályázatok kifizetései miatt nem éri hátrány az államháztartást - emelte ki Vitályos Eszter. Hangsúlyozta azt is, Magyarország negyedévente küld költségnyilatkozatot Brüsszelbe, folyamatos az elszámolás, a projektek előrehaladásával, tényleges teljesítésével folyamatosan lehet lehívni az uniós forrásokat.
MTI/T.D.