Iposz: ez az év a mikro- és kisvállalkozásoké
2017. March 28. 13:36
Az Ipartestületek Országos Szövetsége nemrégiben fogadta el a 2017 legyen a mikro- és kisvállalkozások éve című akciótervet. Németh László elnök ismertette a terv feladatait.
Elmondta, az idén a kisiparosokat érintő kedvező adózási szabályok ismertetésére, a feketegazdaság elleni eredményesebb fellépésre, a vállalkozások digitalizációjára és a munkaerő-utánpótlásra helyezik a hangsúlyt. Kiemelte, hogy szerintük nem eléggé ismertek a kisvállalkozásoknak ajánlott kedvező adózási formák főként a kézművesek és kisiparosok körében.
A kisiparosoknak többek között a digitalizációra is fel kell készülniük, illetve megismertetnék velük a kedvező adózási szabályokat
Szintén fontos, hogy a kézművesek felkészüljenek a digitalizációra, ezért a visegrádi országok társszövetségeivel közösen programot indítanának arra, hogy felhívják a figyelmet az elektronikus megoldásokra, illetve vizsgálják ezek kisiparosokra gyakorolt hatását. A megfelelő utánpótlás biztosítása tíz-tizenkét éven belül lesz probléma, emellett javaslatot készítenek a feketepiacon feketén működő "vállalkozóknak látszó elemeket" kiszűrő ellenőrzésre és a szankcionálás módjára. A szövetség szerint a gazdaság fehérítését eredményezné az áfacsökkentés is.
/T.D.