Innovációs és Tudásközpont létesül Zalaegerszegen
2019. May 26. 09:51
A kormányzati támogatással megvalósuló, zalaegerszegi Innovációs és Tudásközpont Központ lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetem a gazdasági szereplőkkel a jövőben hatékonyabban tudjon együttműködni - mondta az innovációs és technológiai miniszter.
Palkovics László a közel 1 milliárd forintból megvalósuló beruházás nyitó rendezvényén az egyetemek változó, megnövekvő szerepéről beszélt. Az "egyetem nem önmagában, hanem egy környezetben létezik", ezért az oktatás mellett feladata, hogy valamilyen formában szolgálja azt a közösséget, amely finanszírozza és amelynek részese - mondta a miniszter. Kiemelte: az Innovációs és Tudásközpont kialakítása azt bizonyítja, hogy a BGE "komolyan számol Zalaegerszeggel", és komolyan gondolta azt, hogy "Budapesten kívüli is" lehet jól működni. Az Innovációs és Tudásközpont megbízható partnere és közvetlen tudásbázisa lesz a zalaegerszegi járműipari tesztpályának, valamint a létesítményben megjelenő innovatív vállalatoknak és a fejlesztőmérnök csapatoknak - közölte Dietz Ferenc, a Budapesti Gazdasági Egyetem kancellárja.
Az Innovációs és Tudásközpont megbízható partnere és közvetlen tudásbázisa lesz a zalaegerszegi járműipari tesztpályának
Gubán Miklós, a gazdasági kar dékánja kiemelte: a fejlesztés segíti az informatikus és közgazdász hallgatók gyakorlatorientált ismereteinek bővítését, a kompetenciák fejlődését. Az új, innovatív megoldások hozzájárulnak az egyetem kutatási hálózatának bővüléséhez, így tovább erősödhet az intézmény tudásközvetítésben, társadalmi innovációban betöltött értékteremtő szerepe, amellyel hozzájárul a zalai térség komplex fejlődéséhez. Balaicz Zoltán polgármester elmondta: a városnak rangot ad a felsőoktatás, az önkormányzat ezért minden erkölcsi és anyagi támogatást megadott ahhoz, hogy az egyetemi képzések folyamatosan tudjanak fejlődni. A barnamezős beruházás megvalósításához a BGE csaknem 694 millió forint támogatást nyert el az EFOP pályázaton, melyhez a kormány 253 millió forint kiegészítő támogatást biztosított.