Idén 3,5, jövőre 3,2 százalékos növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság
2017. February 13. 13:35
Az Európai Bizottság közzé tette Brüsszelben az esedékes téli gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve, Magyarországon idén 3,5 százalékos, jövőre pedig 3,2 százalékos gazdasági növekedésre számít.
A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának elemzése szerint a magyar bruttó hazai termék (GDP) tavaly "csak" 1,9 százalékkal nőtt, ez annak tudható be, hogy mérséklődött az uniós források felhasználása és ezáltal csökkent azok növekedésserkentő ereje. Az adatokból kiderült, hogy a beruházások 9,6 százalékkal csökkentek, a magánfogyasztás azonban a bérek és foglalkoztatottság emelkedése nyomán 4,8 százalékkal nőtt.
Magyarország gazdasági teljesítménye az Európai Bizottság gazdasági előrejelzése szerint
Ugyanakkor a következő időszakban várhatóan élénkülni fognak a beruházások, és a háztartások fogyasztása is nőni fog, illetve a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitásának javulása következtében. A tavalyi év után a 2017-es és 2018-as növekedésnek is a belföldi háztartások fogyasztása lesz a fő hajtóereje, amely idén 4,8, azt követően pedig 3,9 százalékkal fog nőni. A várakozások szerint növekedésserkentő hatása lesz a novemberi bérmegegyezésnek, a járulékcsökkentésnek és a társasági nyereségadó mérséklésének. A szakemberek a munkanélküliség további csökkenésére is számítanak.
/T.D.