Higiéniai papírgyár épült Dunaföldváron
2018. November 12. 12:25
Átadták a Vajda-Papír Kft. új gyártó- és feldolgozóüzemét Dunaföldváron, az ünnepségen Varga Mihály hangsúlyozta: Magyarország felzárkózásához versenyképességi fordulatra, a hatékonyság, a termelékenység növelésére van szükség.
A pénzügyminiszter kiemelte: az ezt a célt szolgáló kormányzati intézkedések egyike a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program, amelynek keretében 130 milliárd forint értékű fejlesztés jön létre Magyarországon. A dunaföldvári cég több mint 14 milliárdos beruházást valósított meg. Varga Mihály a cég beruházását méltatva azt mondta: a Vajda Papír Kft. példája mutatja, hogy nem csak az információ-technológiai szektorban és az autóiparban lehet sikereket elérni, hanem a papíriparban is.
További hatékonyság- és versenyképesség-javító lépésekre van szükség olyan beruházásokon keresztül, mint amilyen a Vajda Papír Kft.-é
Hangsúlyozta, hogy további hatékonyság- és versenyképesség-javító lépésekre van szükség olyan beruházásokon keresztül, mint amilyen a Vajda Papír Kft.-é. Vajda Attila, a cég ügyvezető igazgatója közölte: a kft. zöldmezős beruházással 18 hektáros területen hozta létre 26 ezer négyzetméteres üzemét, ahol mintegy 35 ezer tonna papíralapanyagot gyártanak. Ismertetése szerint az üzemben olyan technológiai újításokat alkalmaznak, amelyeknek köszönhetően a gyártási folyamat a lehető legkisebb környezeti "lábnyomot" hagyja maga után. A cellulóz ipari felhasználásra telepített erdőkből származik, csökkentették az ipari víz mennyiségét, és a villamosenergia-szükségletet teljes egészében zöld energiából állítják elő.
/T.D.