Fidelitas: fiatal munkavállalók elhelyezkedése uniós forrásokból
2012. February 02. 05:36
Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) szerint történelmi jelentőségű, hogy a fiatalokat sújtó munkanélküliség kérdése szerepel az uniós állam- és kormányfők által elfogadott záródokumentumban- közölte a Fidelitas.
Tájékoztatásuk szerint a tagállamoknak belátható időn belül nemzeti cselekvési tervet kell kidolgozniuk a foglalkoztatási helyzet javítására. Szintén előremutató fejlemény, hogy a szöveg utal az ifjúsági garanciára is: a tagállamoknak mindent meg kell tenniük, hogy az iskola elvégzése után a fiatalok "néhány hónapon belül" állást, gyakornoki, vagy továbbképzési lehetőséget kapjanak.
Dömötör Csaba, a YEPP magyar elnöke elmondta, jelentős fejlemény, hogy bizonyos fel nem használt uniós forrásokat új munkahelyek teremtésére csoportosítanak majd át, s megerősítik a nemzetközi szakmai csereprogramokat is.
MTI/MCOnet
-kt-
Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete (YEPP) szerint történelmi jelentőségű, hogy a fiatalokat sújtó munkanélküliség kérdése szerepel az uniós állam- és kormányfők által elfogadott záródokumentumban