Felül kell vizsgálni a Budapest Airport privatizációját
2010. July 21. 20:50Riz Levente közölte: "A szerződésben vállalt 2006 és 2011 közötti fejlesztések döntő részét a vevő, a British Airport Authority nem valósította meg, ám ennek nem lett semmilyen következménye. Nem vetettek ki kötbért, a szerződés esetleges felmondása pedig szóba sem került." A beruházások elmaradását 2008-ban megpróbálták "lepapírozni": a vagyonkezelő és a BA megállapodott abban, hogy az elégtelen utasforgalom miatt átütemezik a fejlesztéseket. A BA honlapján található 2005-2007 közötti adatok ezzel szemben utasforgalom-növekedést mutatnak - tette hozzá.
A privatizációs szerződésben az ÁPV Rt. vállalta, hogy ha olyan jogszabályváltozás történik, amely a repülőtér bevételeit csökkentené, akkor a tervezett és a tényleges bevételek közötti különbözetet megfizeti a vevőnek. Riz Levente szerint kérdéses, hogy volt-e joga az ÁPV Rt.-nek ilyen kötelezettséget vállalnia? Meggyőződése, hogy ez a "jogkorlátozás" kihat a reptér közvetlen közelében élőkre is, szerinte ugyanis ezért nem lehet valószínűleg a repülőtér tevékenységét megfelelő jogszabályi keretek közé szorítani.
A fideszes politikus arra kéri a kormányt, hogy végezze el a privatizációs szerződés átfogó felülvizsgálatát, vizsgálja meg az abban foglalt fejlesztési kötelezettségek teljesítését, hozza nyilvánosságra a privatizációs szerződésre és a privatizációs bónuszokra, jutalmakra vonatkozó valamennyi közérdekű adatot, az illetékes kormányhivatalok pedig folyamatosan ellenőrizzék a repülőtér jogkövetését.
A magyar állam több száz millió forintnyi kötbérről mondott le az elmúlt években, "ez az, amit (...) fel kell róni az előttünk kormányzóknak" - összegezte álláspontját Riz Levente
A privatizációs szerződésben az ÁPV Rt. vállalta, hogy ha olyan jogszabályváltozás történik, amely a repülőtér bevételeit csökkentené, akkor a tervezett és a tényleges bevételek közötti különbözetet megfizeti a vevőnek. Riz Levente szerint kérdéses, hogy volt-e joga az ÁPV Rt.-nek ilyen kötelezettséget vállalnia? Meggyőződése, hogy ez a "jogkorlátozás" kihat a reptér közvetlen közelében élőkre is, szerinte ugyanis ezért nem lehet valószínűleg a repülőtér tevékenységét megfelelő jogszabályi keretek közé szorítani.
A fideszes politikus arra kéri a kormányt, hogy végezze el a privatizációs szerződés átfogó felülvizsgálatát, vizsgálja meg az abban foglalt fejlesztési kötelezettségek teljesítését, hozza nyilvánosságra a privatizációs szerződésre és a privatizációs bónuszokra, jutalmakra vonatkozó valamennyi közérdekű adatot, az illetékes kormányhivatalok pedig folyamatosan ellenőrizzék a repülőtér jogkövetését.
(Forrás: fidesz.hu)
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com
*MA*