Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.20. - Saturday, Konrád, Tivadar napja van.

Belföldi hírek

Felfelé ívelő pályán a járműipar

2017. October 10. 16:55
Felfelé ívelő pályán a járműipar

Pomázi Gyula, iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár az Automotive Hungary szakkiállítás sajtótájkoztatóján elmondta, a visegrádi országok fontos szerepet töltenek be az európai járműipar dinamikus fejlődésében, ezen belül a kutatásfejlesztésben és a gyártásban is.

Kifejtette, hogy több kormányzati kezdeményezés is elindult a járműipar és az ágazatainak fejlesztésére mind a nagyvállalatok és a kisvállalatok körében, mind a beszállítóknál. Szólt a zalaegerszegi tesztpályáról, egy éven belül már folyhatnak a kísérletek a pályán. Felidézte, hogy tavaly a magyar járműipar a GDP 4,5 százalékát adta, a feldolgozóipari termelés 30,2 százalékát tette ki, a járműipari termelés 92 százaléka export, és több mint 155 ezren dolgoztak az ágaztban.

 

Felfelé ívelő pályán a járműipar

Az Automotive Hungary szakkiállításon idén 215 kiállító lesz 12 országból

 

Az idei szakkiállításon 215 kiállító lesz 12 országból, tavaly 10 ezer szakmai látogató volt. A kiállításon bemutatkoznak az iparág legjelentősebb szereplői, köztük a Bosch, a Continental, a Flex, a KUKA, a TRUMPF, a Thyssen Krupp, és a ZF Hungária. A sort új kiállítók bővítik Németországból, Dél-Koreából, Olaszországból, Svájcból és Tajvanból.

 

MTI/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu