Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Belföldi hírek

Felavatták a Güntner-Tata Hűtőtechnikai Kft. új logisztikai központját Tatán

2020. September 16. 14:51
Felavatták a Güntner-Tata Hűtőtechnikai Kft. új logisztikai központját Tatán

A Güntner-Tata Hűtőtechnikai Kft. 65 ezer négyzetméteres, digitalizált megoldásokkal ellátott új logisztikai központja fejlesztéséhez a kormány 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a Güntner csoport összesen 7,7 milliárd forintos fejlesztést valósított meg. Kiemelte, a tatai üzemben 150 új munkahely jött létre a vállalatcsoport európai logisztikai központjának létrehozásával és egy 1200 négyzetméteres kapacitásbővítő beruházással. A miniszter szólt arról, hogy a rendszerváltás után a Güntner az első német befektetők egyikeként 2 ezer négyzetméteren indította el termelését és 30 év elteltével 40 ezer négyzetméteren készítenek világszínvonalú berendezéseket. A vállalattal 2019-ben kötött stratégiai megállapodást a kormány. Szabó János, a Coolbridge Kft. nevet viselő logisztikai központ ügyvezető igazgatója elmondta, a Güntner logisztikai feladatait végzik el, integráló szerepet töltenek be az európai és tengerentúli vállalatcsoport gyárainak alapanyag-ellátásában és vevőinek kiszolgálásában.

 

Felavatták a Güntner-Tata Hűtőtechnikai Kft. új logisztikai központját Tatán


Az új beruházással létrehozott áruelosztó központ 2019 december elsején kezdte meg üzemszerű működését 70  alkalmazottal. Naponta átlagosan 60 kamion fordul meg a telephelyen, ami 300-400 raklap készáru rakodását és szállítását jelenti 5 kontinens több mint 60 országába, több mint 2500 címre. A Güntner-Tata mérnökei fejlesztik a teljes cégcsoport számára az új gyártástechnológiákat, valamint segítenek Indonéziában, Mexikóban és Romániában a Güntner üzemek munkatársainak oktatásában, a legjobb gyártási folyamatok kialakításában. Termékeik több mint 95 százalékát exportálják, az itt gyártott hőcserélőkkel hűtik a londoni Royal Albert Hall-t, a dubaji fedett sípályát, több Forma 1-es csapat szélcsatornáját, de a kínai Alibaba szerverhűtéséről a Güntner-Tata termékei gondoskodnak. Magyarországon kiemelt partnereik a mohácsi Pick vágóhíd, a Zeneakadémia és az Országgyűlési Hivatal.

 

MTI/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu