Elértük céljainkat Brüsszelben
2016. March 21. 16:01
Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette ki brüsszeli sajtóértekezletén, az Európai Unió és Törökország közötti megállapodást elemezve.
A magyar diplomácia elérte céljait, a legnagyobb veszélyt kibekkeltük - mondta Orbán Viktor, hiszen a bevándorlók befogadása csakis önkéntes alapon történhet. A kormányfő kiemelte: ez a dokumentum minden egyes, a menekültek áttelepítési rendszerére vonatkozó pontnál külön és hangsúlyosan szerepel. A magyar miniszterelnök kijelentette: az EU migránspolitikájában elmúlt félév legnagyobb sikere, hogy a nyugat-balkáni útvonalon már a törökökkel való megegyezést megelőzően visszaállították a határellenőrzést. Ám az uniós-török megállapodásra mégis volt szükség - tette hozzá, mert a macedón és bolgár határzárral a helyzet Görögországban tovább romlott. Orbán úgy véli, uniós összefogás nélkül Görögországot elveszíthetjük, mint stabil uniós országot. A kulcsország azonban Macedónia, amelynek minden segítséget meg kell adni a határvédelemhez - szögezte le.
Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli sajtótájékoztatója 2016. március 16-án
Orbán Viktor elmondta: a Törökországnak nyújtandó pénzügyi támogatás során hazánk nem vállal elviselhetetlen terheket. A megállapodás szerint a szíriai menekültek ellátásához felajánlott hárommilliárdos összegen túli segítségre csak a megszavazott keretösszeg kimerülése után kerülhet sor.
MTI / MCOnet