Egy jó ügy érdekében korszerűsített a Vodafone
2022. October 21. 14:12
A hallássérültek miatt kezdett innovációba Magyarországon az egyik legnagyobb telekommunikációs vállalat.
Egy olyan projektbe kezdett bele a Vodafone, amely a hallássérültek szórakozását meg. A telekommunikációs óriás fejlesztése az okostelefonokhoz kapcsolódik. A program lényege, hogy a Játékszín színházi előadásokon a színészek beszédei ezentúl egyes daraboknál megjelennek a közönség okostelefonján is felirat formájában.
A Vodafone a Játékszínnel, illetve a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével (SINOSZ) közösen hajtotta végre a projektet. Az okosfejlesztés az Életrevalók című előadáson debütált Budapesten.
Elég egy wifi-re történő csatlakozás és már olvashatjuk is a beszédeket
A Vodafone a fejlesztés kapcsán kiemelte, hogy egy olyan digitalizációs programról van szó, amely megerősíti azt a tényt, hogy a modern digitális megoldások az élet számos területén a segítségünkre lehetnek.
A kiemelkedő projekt a hallássérültek számára is élvezetessé teszi a színházba járást, hiszen csupán egy okos digitális eszközre van szükségük ahhoz, hogy megértsék azt, amit a színpadon lévők mondanak.
A szolgáltatás kipróbálásához csupán arra van szükség, hogy telefonunkkal csatlakozzunk a Vodafone által biztosított zárt wifire, majd rákeressünk a színházi darab előadására, ahol láthatjuk a megjelenő feliratot.
Forrás: MTI
CS.SZ.