Czomba Sándor szerint fontos az ország keleti részének felzárkóztatása
2014. September 19. 11:00
A következő években az uniós források felhasználásával a borsodi kis- és középvállalkozási szektor megerősítésével új munkahelyek létesülhetnek - mondta a Munkahelyteremtés Borsodban és Edelényben címmel szervezett eseményen Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára.
Csökkenteni kell a térségek közötti különbségeket a gazdaság, a foglalkoztatás szempontjából is - jelentette ki az eseményen. Czomba Sándor kitért arra, hogy a térség problémáit, a foglalkoztatás, a munkahelyteremtés kérdését is komplexen kell kezelni. Hozzátette: nem véletlen, hogy több mint 20 év után a vájárképzést újraindították, ebben a térségben, megyében ennek üzenete van.
Ehhez kapcsolódó esemény, hogy megjelent a KSH péntek reggeli gyorstájékoztatója, amely szerint 3 százalékkal nőttek a reálbérek a nemzetgazdaságban az év első 7 hónapjában. Az idei év első 7 hónapjában az átlagos bruttó kereset 235 200 forint volt a nemzetgazdaságban. A vállalkozásoknál foglalkoztatottak átlagosan 250 400, míg a közszférában dolgozók 207 300 forintot kerestek.
A kimagasló értékek a kormány intézkedéseinek, a gazdasági konjunktúra élénkítésének, a közszféra béremeléseinek, a Munkahelyvédelmi Akciótervnek, illetve az aktivitást ösztönző intézkedéseknek is köszönhetőek.
MTI/MCOnet