Czomba Sándor a jövő évi foglalkoztatási tervekről
2012. December 28. 09:02
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára, Czomba Sándor az MTI-nek adott év végi interjújában kiemelte: a munkahelyvédelmi akcióterv 300 milliárd forintos fedezetét az elfogadott 2013. évi költségvetési törvény teremtette meg.
Hozzáfűzte, hogy a 300 milliárd forintba beleértendő a kivállalkozásoknak felkínált kisadózó vállalkozások tételes adójával (kata) és a kisvállalati adóval (kiva) megtakarítható adótömeg is.
A közfoglalkoztatásról a Belügyminisztérium összesítésére hivatkozva Czomba Sándor elmondta: az idén a közfoglalkoztatásba bevont álláskeresők létszáma meghaladta a 314 ezret. A 2012-es büdzsében 132,2 milliárd, a 2013-asban 154 milliárd forint áll majd rendelkezésre a közfoglalkoztatás támogatására. Jövőre mintegy 300 ezer embert terveznek bevonni a közfoglalkoztatásba.
Czomba Sándor a versenyszférában történő foglalkoztatással kapcsolatban kifejtette: 2011-ben és 2012-ben összesen 966 kis- és közepes vállalkozás (kkv) jutott vissza nem térítendő munkahelyteremtő beruházási támogatáshoz a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból rendelkezésre álló 12,3 milliárd forintból. A támogatással a két év alatt 7100 új munkahely létesítéséhez és 12 ezer munkahely megőrzéséhez járult hozzá a kormány. Jövőre is az ideihez hasonló, 10 milliárd forintos keretösszeg felhasználását tervezi a kabinet, amellyel 5 ezer új munkahely létesítését és 6-8 ezer munkahely megőrzését szeretnék elősegíteni, elsősorban az ország hátrányos helyzetű térségeiben.
MTI/MCOnet