Belföldi hírek

H I R D E T É S
2019.08.23. - péntek, Bence napja van.

Belföldi hírek

Csökkent a szegénység

2016. október 17. 14:11
Csökkent a szegénység

Magyarországon az elemzések szerint 2013-ban trendforduló történt, három éve folyamatosan csökken a szegénység mértéke, 2012 óta közel 600 ezer ember tudott kitörni a szegénységből. 

Az Emmi a szegénység elleni küzdelem világnapján kiadott közleményében az áll, hogy a kormány esélyt teremt arra, hogy 2020-ig jelentősen csökkenjen a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők száma. Az Eurostat adatai szerint a szegénységnek és a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya 2013-ra 31,8 százalékra mérséklődött, 2014-re pedig további 3,6 százalékponttal, 28,2 százalékra csökkent. A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia végrehajtásának köszönhetően javultak a hátrányos helyzetű és roma közösségek életfeltételei is.

 

 

szegénység

A leginkább kiszolgáltatottságban élők száma a 2014-es évben 166 ezer fővel csökkent

 


Ezeket az eredményeket az államadósság növekedése nélkül sikerült elérni. A kormány átalakította a rászorulók támogatási rendszerét is, illetve lényegesen kiterjesztette az ingyenesen étkező gyermekek körét. A közlemény kiemeli, hogy a gyermekszegénység visszaszorítására, megelőzésére és a szegény családban élő gyermekek, a tartós rászorultságban élők számának csökkentésére fókuszál az integrált térségi gyermekprogramokat támogató, 15 milliárd forint összértékű kiemelt pályázat, amelyre az ország 31 leghátrányosabb helyzetű járásának gyermekjóléti központja és az azokat fenntartó önkormányzatok pályázhatnak. 

 

/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2019. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu