Csökkent a köznevelésben a hátrányos helyzetű gyermekek száma
2016. September 11. 09:51
Az óvodákban, az általános iskolákban és a középiskolákban megfeleződött a hátrányos helyzetű gyermekek száma, mindez elsősorban a családok anyagi helyzetében bekövetkezett javulásnak köszönhető.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára bejelentette, hogy a 2015/2016. tanévben 212 ezerre csökkent a 2010/2011-es tanévi 476 ezer hátrányos helyzetű gyermekek száma. A kormány stratégiája az, hogy nem segélyezéssel, hanem a foglalkoztatási lehetőségek javításával kell esélyt adni a szegénységnek kitett embereknek.
2010-től 2017-re majdnem másfélszeresére nőttek a családtámogatások
2017-ben összesen 1743 milliárd forint jut a családokra, továbbá jövőre 30 ezer forintra emelkedik a jelenlegi 25 ezerről a kétgyermekesek adókedvezménye. Jövő szeptembertől már az ötödikeseknek sem kell fizetni a tankönyvekért, valamint az ingyenes gyermekétkeztetést a kormány kötelezővé tette az önkormányzatok számára, és a szükséges forrást is biztosítják a feladathoz.
/T.D.