Csaknem 4 millióan dolgoznak ma Magyarországon
2013. November 01. 04:22
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára arra a hihetetlen hírre reagált, miszerint 21 éves csúcson van a foglalkoztatás Magyarországon!
A legfrissebb statisztikai adatok szerint 3 millió 990 ezren dolgoznak Magyarországon. Ma 235 ezerrel dolgoznak többen, mint a 3,5 évvel ezelőtti kormányváltást megelőzően - közölte Czomba Sándor. Közölte, a munkahelyvédelmi akcióterv keretében több mint 700 ezer ember után veszik igénybe a munkáltatók a szociális hozzájárulási adókedvezményt. Kedvezményt vesznek igénybe 20 ezer ember után, akik gyesről, gyedről térnek vissza, a pályakezdő fiataloknál 8 ezer ember után, a tartós munkanélkülieknél pedig 10 ezer ember után.
"Ennek ellenére még nem lehetünk elégedettek", mert 4 millió fölé kellene vinni a foglalkoztatottak számát. "Közel kerültünk egy álomhoz, 10 ezer fő választ el minket a 4 milliós álomhatártól" - hangoztatta az államtitkár.
Nem segélyt adunk az embereknek, hanem munkát, és ezt az egész rendszert szeretnénk a következő években a szociális szövetkezés irányába eltolni, ami még nem versenyszféra, de már nem közfoglalkoztatás – mondta Czomba Sándor.
MTI/MCOnet