Cél:Az édesanyák minél hamarabb visszatérhessenek a munka világába
2012. March 23. 10:16
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár jelentette be a hamarosan inuló pályázatokat a munkahelyi családi napközik támogatására.
Czomba Sándor elmondta, hogy Magyarország egyik legkomolyabb problémája a foglalkoztatás alacsony szintje. Az ötven éven felüliek, az alacsony képzettségűek és a kisgyermekes édesanyák számára rendkívüli nehézséget okoz a munkába való visszatérés.
A gyermekek elhelyezése ugyanis nehézséget okoz. Ennek orvoslására napokon belül megjelennek azok a pályázatok (TÁMOP 2.4.5), amelyek összesen nyolc milliárd forinttal támogatják a munka és a magánélet összehangolását családi napközik létrehozásával.
A keret legnagyobb részéből – mintegy öt és fél milliárd forintból – öt milliárd forint a konvergencia régiókban, ötszázmillió forint pedig a központi régiókban jelenik majd meg. A keret másik két részének – egyenként 1,25 milliárd forintnak – megoszlása mindkét esetben: egy milliárd forint a konvergencia, kétszázötvenmillió forint pedig a központi régióknak jut.
Forrás:kormany.hu
-kt-