Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Belföldi hírek

Budai Gyula levele Oszkó Péter pénzügyminiszterhez

2009. September 23. 20:22
Budai Gyula levele Oszkó Péter pénzügyminiszterhez
Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója levelet intézett Oszkó Péter pénzügyminiszterhez, melyben megköszöni a miniszter meghívását egy visszaélés-gyanús ügy közös tisztázására, s ezzel kapcsolatban javaslatot tesz arra, mely dokumentumokat szükséges előkeresni az irattárakból. Emellett további gyanús ügyek megbeszélését is indítványozza, végül kifejti, hogy várja a miniszter időpont-javaslatát a személyes találkozásra.

A levelet szó szerint közöljük.
Tisztelt Miniszter Úr!

Köszönettel vettem meghívását, amely szerint egyeztetést javasol "a Veszprém megyei erdők" állam által történő megvásárlása ügyében. Ön azt kérte tőlem a sajtó nyilvánosságán keresztül, hogy mutassam be azokat az okirati bizonyítékokat, amellyel igazolni tudom, hogy jogtalan kifizetések történtek a "Termőföldért Életjáradékot" 4. program keretében. Véleményem szerint nemcsak a kifizetések, hanem maga az eljárás egy része is az erre vonatkozó kormányrendeletbe ütközőek voltak. Ahhoz, hogy Ön is teljes mértékben tisztában legyen a probléma jellegével - amely majd megkönnyítheti a későbbi egyeztetést - az alábbi tények tisztázása szükséges:

A "Termőföldért Életjáradékot" 4. program 2006. februárjában lett meghirdetve, amelynek keretében 38.028 ha és 750.568 AK értékű földterületet ajánlottak fel a pályázók. 15.216 pályázat érkezett be, amelyből 6590 db-ot találtak érvényesnek. Ezt követően 6200 pályázóval történt szerződéskötés, amelyek átadásra kerültek a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság részére, majd ezt követően az életjáradékok folyósítása elkezdődött. A "Termőföldért Életjáradékot" 4. program 2007-ben lezárásra került, s a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Ellenőrző Bizottsága - amelynek én is tagja vagyok - az erről szóló tájékoztatót 2007. decemberében elfogadta és megszavazta. Ahhoz, hogy Ön is tisztán lássa a történteket az alábbi dokumentumok beszerzését javaslom a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től. Időrendi sorrendben ezek a dokumentumok a következőek:

1. 2006. - ekkor indult a 4. program - az 550 ha nagyságú veszprémi erdőterületre leadott és földhivatali érkeztető bélyegzővel ellátott pályázatok, valamint ezeknek összesítő kimutatása.

2. A BEFAG Zrt erdőgazdaság befogadó nyilatkozata, amellyel igazolja, hogy a felajánlott erdőterület állami erdőkhöz kapcsolódik, és vállalja a nevezett terület művelését.

3. A Nemzeti Földalapkezelő Veszprém Megyei Területi Irodájának helyszíni szemle jegyzőkönyvei a felmérésről, valamint azoknak mellékletei.

4. Az életjáradéki számítás menete és képlete, amelyet az NFA 40.072/2006. ügyszám, 40.072/1/2006. ügyszám alatti aktái tartalmaznak.

5. Az NFA Veszprém Megyei Területi Iroda és Tömör László NFA elnök előterjesztése, valamint az MNV Zrt. Vagyongazdálkodási Tanács 2007. decemberi határozata a Veszprém megyei erdőterületek felülvizsgálásáról. (Ez a tanácsi határozat arról rendelkezik, hogy az NFA vizsgálja meg a veszprémi erdőterületek bevonását a "Termőföldért Életjáradék" programba.)

6. 2008. áprilisában az MNV Zrt Veszprém Megyei Területi Iroda előterjesztése a szerződéskötésekre, továbbá az NFA Igazgatóságának válasza, amelyben megindokolják, hogy miért nem lehet szerződést kötni a pályázókkal. Ezen NFA Igazgatósági ellenvéleményt Benedek Fülöp, az MNV Zrt. vezérigazgató-helyettese írta alá.

7. Az MNV Zrt Megyei Területi Irodájának 2008. első félévre jóváhagyott prémium feladat kiírása. A prémium feladat kiírás arra adott utasítást, hogy a 4. programot le kell zárni. Az irodák a program lezárásáról jelentést adtak ki.

budai_gyula_430_960_20090923202144_437.jpg

Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója

Tisztelt Miniszter Úr!

A fenti dokumentumok áttekintését követően az alábbi kérdések merülnek fel:
1. Kik pályáztak, mely pályázókra vonatkozóan hozott döntést a Vagyongazdálkodási Tanács, és a későbbiekben kikkel kötöttek szerződést a veszprémi erdőterületekre?

Az erről korábban készült listákat össze kell vetni a későbbiekkel, és amennyiben eltérés tapasztalható, meg kell vizsgálni, hogy milyen írásban előterjesztett indoklás alapján történt a változtatás.

2. Készült-e új értékbecslés négy év eltelte után az erdőterületekről? Hiszen a felajánlás állítólag 2006-ban történt.

3. Kik rendelték el a tulajdonosok megkeresését és a fenntartó nyilatkozat aláírását?
Az NFA Ellenőrző Bizottsága 2009. szeptember 21-i ülésére készült tájékoztató tartalmazza azt a 189/2009. (III.03.) vezérigazgatói határozatot, amelyre magam is hivatkoztam a jogtalan kifizetések említése kapcsán. Az MNV Zrt 2009. március 3-án kiadott sajtóközleménye szintén az én állításomat támasztja alá. Az ingatlan-nyilvántartás alapján több olyan személyt kerestem meg, akik életkoruk alapján nem lennének jogosultak a "Termőföldet Életjáradékot"

4. programban való részvételre. A megkeresett személyek elmondták, hogy ők nem pályáztak, hanem 2009-ben megkeresték őket, hogy írjanak alá egy fenntartó nyilatkozatot, vagyis újra ajánlják fel a tulajdonukban levő erdőterületeket. Erről okirati dokumentumok vannak a birtokomban. Az általam megkeresett tulajdonosok ezen állítása ellentmond az NFA Ellenőrző Bizottság 2009. szeptember 21-i ülésére beterjesztett tájékoztatónak,
amely szerint - a fennmaradó 290 pályázat túlnyomó része az úgynevezett veszprémi erdőket felajánló pályázók anyaga. Tényszerinti felajánlás nem történt, hanem a tulajdonosokat személyesen keresték fel ez ügyben.

Tisztelt Miniszter Úr!

Ugyanakkor szeretném megragadni az alkalmat, s felkérni Önt arra, hogy jövőbeli találkozásunk alkalmával ne csak a "Termőföldért Életjáradékot" 4. programmal kapcsolatban felmerült jogi problémákat, kérdéseket vitassuk meg. Javaslom, hogy tekintsük át a sukorói kaszinó beruházás kapcsán felmerült jogi aggályokat a Pénzügyminisztérium által készített belső vizsgálati anyag tükrében. Javaslom továbbá, hogy vitassuk meg azon jelzálogszerződésekkel kapcsolatban felmerült anomáliákat, amelyek szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 2003. és 2007. között az állam nevében kb. 1400 szerződésben olyan kézfizető kezességet vállalt a jelzáloghitelt felvevők helyett, mely szerint, amennyiben a hitelt felvevők nem tudják törleszteni a felvett hitelt, úgy az állam helytáll helyettük.

Tudomásom szerint a Raiffeisen Bank már benyújtotta az első 500 milliós csomagját, amelyben kifejezi igényét, hogy az MNV Zrt vásárolja meg a bedőlt hitelű termőföldeket a kezesség alapján. Álláspontom szerint mind a sukorói kaszinó beruházás, mind pedig az állami kezességvállalásnak ezen formája ugyanolyan fajsúlyú ügy, mint az általam nyilvánosságra hozott veszprémi erdőterületek állam által történő megvásárlása.

Tekintettel arra, hogy a Miniszter Úr kezdeményezte az egyeztetést, valamint azt is kifejezésre juttatta, hogy személyesen is találkozni kíván velem ebben az ügyben, én a magam részéről is kifejezetten a személyes megbeszélésnek vagyok a híve, tehát nem a szakértőivel szeretnék tárgyalni. Javaslom, hogy a köztünk zajló egyeztetés a sajtó nyilvánossága előtt történjen. Várom megtisztelő válaszát és az egyeztetés időpontjára történő javaslatát.

Budapest, 2009. szeptember 23.

Tisztelettel:

Dr. Budai Gyula
MAGOSZ szövetségi igazgató

(Forrás: fidesz.hu)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu