Bezárhatják a West Balkánt
2011. January 17. 14:00
A rendőrség öt embert vett őrizetbe a budapesti diszkótragédia miatt. Ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy pedig a programsorozat szervezője. Foglalkozás körében, több ember halálát okozó veszélyeztetéssel gyanúsítják őket. A nyomozati bírónak három napon belül kell döntenie az előzetes letartóztatásukról, ám ezt a rendőrség az ügyészségen keresztül még nem kezdeményezte.
A West Balkán nevű szórakozóhelyen szombat éjjel tört ki pánik, amelyben három lányt agyonnyomtak. A lányok halálát fulladás okozta, a mentők már vasárnap kizárták, hogy megkéselték volna őket, és ezt a véleményt az orvos szakértői vizsgálat is megerősítette.A belügyminiszter utasítására felülvizsgálják a szórakozóhelyek engedélyezésére és üzemeltetésre vonatkozó jogszabályokat. A munkát már a héten elkezdik a minisztérium helyettes államtitkárságán. Emellett átfogó ellenőrzéseket tartanak majd a szórakozóhelyeken a rendőrség, a tűzoltóság, a vámhivatal és az ÁNTSZ munkatársai.

Három fiatal meghalt a West Balkán nevű szórakozóhelyen szombat este
A West Balkánt még mindig nem zárták be. Sajtos Csilla, Terézváros jegyzője korábban elmondta: a jelenlegi szabályozás úgy működik, hogy ha valaki délután bead az önkormányzathoz egy nyilvántartásba vételi kérelmet, akkor már este kinyithat a szórakozóhely, bulit szervezhetnek, alkoholt árulhatnak, még úgy is, hogy közben lavórban mosogatnak. Az előzetes engedélyt ugyanis szinte automatikusan ki kell adni, és a hatósági vizsgálat csak ezt követően lép életbe. Nyilvántartásba vételi kérelme a West Balkánnak is volt, de helyszíni hatósági vizsgálat nem.A jegyző elmondta azt is, hogy a West Balkánt már többször ellenőrizték, tíz után is nyitva voltak, ami ezzel az előzetes engedéllyel nem lett volna lehetséges, de azonnali bezárást a jogszabályok nem tettek lehetővé. Jelenleg nagy erőkkel azon dolgoznak, hogy módosítsák ezt a szabályozást, és a Krónika információi szerint a héten lakat kerülhet a West Balkánra.
Forrás: mr1-kossuth.hu
-bartus-