Bemutatták az új típusú buszokat Debrecenben
2017. December 14. 13:36
Az ITK Holding Zrt. és az EvoBus Hungária Kft. első, új típusú autóbuszának bemutatóján Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a hazai gyártású autóbuszok megfelelnek a legmagasabb szintű elvárásoknak is, a járműgyártás pedig kiemelt nemzetgazdasági ágazat, ami az elmúlt években dinamikusan fejlődött.
A nemzetgazdasági miniszter felidézte, hogy másfél évvel ezelőtt határozott a kormány a nemzeti autóbuszgyártás újjáépítéséről. A tavaly elfogadott nemzeti buszgyártási stratégia célul tűzte ki, hogy 2020-ra évente legalább 1000 új autóbusz készüljön el Magyarországon. Hangsúlyozta, hogy ma már sorra mutatjuk be a hazai gyártású autóbuszokat, amelyek megfelelnek a legmagasabb szintű elvárásoknak is. Az eddigi meghozott intézkedések eredményeként a hazai gyártók által legyártott autóbuszok száma egy év alatt több mint duplájára emelkedett – mutatott rá Varga Mihály.
Debrecen a hazai buszgyártás egyik központjává válik, ahol világszínvonalú autóbuszokat gyártanak
A beruházás komoly előrelépés a magyar járműgyártás számára éppúgy, ahogyan Debrecen városának, amely a fejlesztéseknek köszönhetően a hazai buszgyártás egyik központjává válik. Az új busz elkészültével egy időben ugyanis felépült egy modern Oktatási, Fejlesztési Központ és Kísérleti Üzem is, amely egyszerre szolgálja a gyártást, a technológiai fejlesztést és a duális képzést is. A mostani beruházás csaknem 300 új munkahelyet is teremt a cívisvárosban – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter. Jövőre elindul a következő fejlesztés, melynek köszönhetően a vállalat már több mint 1000 darab autóbusz gyártására lesz képes évente, további 800 új munkahelyet hozva létre Debrecenben.
NGM/T.D.