Az üzleti szektor a legfontosabb gazdasági ágazat
2017. November 04. 08:00
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) harmadik alkalommal rendezte meg a Hungarian Shared Services Gálát, melyen Szijjártó Péter közölte, hogy az üzleti szolgáltató szektor lesz a legfontosabb ágazat Magyarország gazdaságának új dimenzióra való átállásában.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy az üzleti szolgáltatások fiatal ágazat a magyar gazdaságban, de az elmúlt években "rohamtempóban" fejlődött, kiemelt szerepet játszik a Magyarországra irányuló külföldi befektetésekben. Az SSC szektor tavaly közel 2500 új munkahelyet hozott létre 12 projekt során, jelenleg 110 üzleti szolgáltató központ működik, melyek mintegy 46 ezer, elsősorban fiatal diplomás alkalmazottat foglalkoztatnak.
Az üzleti szolgáltató szektor lesz a legfontosabb ágazat Magyarország gazdaságának új dimenzióra való átállásában
Az üzleti szektoron keresztül az elmúlt időszakban számos mérnöki, valamint jelentős szellemi értéket felmutató fejlesztés érkezett az országba. Ha az erre az évre tervezett SSC projektek megvalósulnak, több mint 1600 magas képzettséget igénylő új munkahely jön létre - tette hozzá Szijjártó Péter, majd rámutatott: világos fordulat, dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdaság, ebben kiemelkedő szerepet kapnak a magas hozzáadott értéket képviselő ágazatok, köztük az üzleti szolgáltatói szektor.
MTI/T.D.