Az Új Széchenyi Terv keretében segítik munkahelyhez a megváltozott munkaképességűeket
2013. April 08. 10:13
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára a napokban jelentette be az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb munkaügyi programját.
A most induló európai uniós projektet a rehabilitációs ellátásban és járadékban részesülő ügyfelek számára nyitják meg. Az előkészítő szakaszba 13 ezer embert vonnak be, közülük választják ki azokat, akiknek a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatását különböző, személyre szabott programokkal, képzésekkel vagy bérköltség-támogatással segítik.
A 2015. június végéig tartó, 11,7 milliárd forintos keretösszegű program gazdája, illetve megvalósítója a tárca háttérintézményeként működő Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal.
Hazánk egyébként azon kevés 8 uniós tagállam között van, amely növekedést tudott elérni a foglalkoztatásban, miközben az EU-ban összességében csökkent a foglalkoztatottak száma. Ma 160 ezerrel több ember jár munkába, mint a Gyurcsány-Bajnai-kormányok leköszönésekor. Hosszú évek után egyre többen találják meg helyüket a munkaerőpiacon a pályakezdők és az 55 év felettiek közül is, a nők foglalkoztatása 20 éves rekordot döntött meg - mutatott rá nemrég a Fidesz-frakció. "A Fidesz-kormány – a baloldallal szemben – segíti a munkavállalást, és nem bünteti azt."
MTI/MCOnet