Az Új Széchenyi Terv fejlesztéseinek köszönhetően javulhat a közlekedésbiztonság
2013. February 08. 06:06
Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár az Új Széchenyi Terv személyi sérüléses közúti balesetek megelőzését célzó fejlesztésekről beszélt egy szakmai napon, Budapesten.
A támogatási szerződéssel rendelkező közlekedésbiztonsági beruházások teljes értéke meghaladja az 55 milliárd forintot. Az első ütemben előkészített további fejlesztések megvalósításával a programra fordítható összeg 72 milliárd forintra nőhet- tudatta az államtitkár.
Az első ütem építési engedélyezést többnyire nem igénylő munkálatai legkésőbb 2015 második felére befejeződnek, eredményük hamarosan megmutatkozhat a baleseti statisztikai adatok további javulásában.
Főszabály szerint az országos közúthálózaton megvalósuló infrastruktúrafejlesztésekben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. jár el építtetőként. A kapcsolódó miniszteri rendelet tavaly decemberi módosítása azonban lehetővé teszi, hogy egyes beruházástípusok esetében a közút kezelője is elláthassa e feladatokat a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központtal megkötött szerződés alapján. A fő- és gyorsforgalmi utak rövidebb szakaszainak építési engedélyhez kötött fejlesztéseinél ezen felül még a szakminiszter jóváhagyására is szükség van-tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
MCOnet

Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár az Új Széchenyi Terv személyi sérüléses közúti balesetek megelőzését célzó fejlesztésekről beszélt