Az összeomlás veszélye nem múlik el, amíg Bajnai a kormányfő
2009. September 15. 00:04"Ha Bajnai miniszterelnök úr úgy fogalmazott a hétvégén, hogy még nem múlt el a veszély, ezt meg tudom erősíteni. Amíg ez az MSZP-SZDSZ-kormány van, és amíg Bajnai Gordonnak hívják a miniszterelnököt, az államcsőd, a gazdasági összeomlás veszélye valóban nem múlt el" - mondta Varga Mihály napirend előtti felszólalásában az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján.
A Fidesz alelnöke ezzel Bajnai Gordonnak az MSZP évadnyitó rendezvényén tett kijelentésére utalt, ami szerint ha "lefékeződik" a kormány programja, még valósággá válhat a katasztrófa.
Varga Mihály a kormányfő napirend előtt elhangzott állításaira is reagált, cáfolva, hogy "milyen jól állunk". Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy valójában rekord mélységben van a magyar gazdaság, és "olyan zuhanást élünk át, amire a rendszerváltás óta nem volt példa".
Több mint hét százalékos gazdasági visszaesés, tíz százalék fölötti a munkanélküliség, a reálbérek több mint 2 százalékkal csökkentek, a nyugdíjas infláció pedig az átlagos pénzromlásnál jóval nagyobb - sorolta a politikus.
A Bajnai Gordon által sikerként emlegetett közmunkaprogram kapcsán egy 2005-ben indult hasonló, választási kampánycélokat szolgáló kezdeményezésre emlékeztetett, amely végül is kérészéletűnek bizonyult.
Varga Mihály napirend előtti felszólalása 2009. szeptember 14-én
Varga szerint ennek a programnak "semmiféle kifutása nincs a jövőre", mivel csak az történt, hogy a szociális segély egy részét átforgatták közmunkára, megnövelve ezzel - mintegy 40-50 ezerrel - a regisztrált munkavállalók számát. Ugyanakkor - tette hozzá - a munkanélküliségi ráta 10 százalék fölött lesz az év végére és olyan szintet ér el, amit az elmúlt húsz évben nem tapasztaltunk meg.
Az Orbán-kormány pénzügyminisztere cáfolta azt a miniszterelnöki kijelentést, miszerint az építőipar növekvő teljesítménye a múló válság bizonyítéka lenne.
A fideszes képviselő szerint a kiugró számadatok arra vezethetők vissza, hogy az építőipar már 2008 nyarán is drámai lejtőn volt, vagyis a bázis igen alacsonyra került, illetve az áfa öt százalékos emelése miatt többen is előbb indították el beruházásaikat.
A frakcióvezető-helyettes elmondta, hogy a jövő évi költségvetésben a kormány nem jelölt meg kitörési pontokat, a büdzsé megszorító lépéseket, valamint az önkormányzatoktól, a közösségi közlekedéstől és a szociális támogatásoktól történő elvonásokat tartalmaz.
A költségvetés-tervezetből nem derül ki, miként szeretne a kabinet munkahelyeket teremteni, a magyar gazdaságot tartós növekedési pályára állítani, az államadósság növekedését kezelni, és az emberek mindenapjait érintő kérdésekkel foglalkozni - fejtette ki Varga Mihály.
(Forrás: fidesz.hu)
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com
-ba-

Varga Mihály szerint amíg Bajnai a kormányfő, az összeomlás veszélye nem múlt el