Az ökológiai katasztrófa részletei
2010. October 09. 06:00A helyszíni munkálatokat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányító törzse vezeti, munkájukat segíti a rendőrség, a tűzoltóság, a honvédség, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. és a Magyar Tudományos Akadémia szakértői csoportja, de a helyszínen számos civil és szakmai csoport is segíti az állami szervek munkáját. Nagy Anna kitért arra is, hogy a lakosságot két óránként tájékoztatták a helyzetről, a helyszínen pszichológus is vannak.
"Mint ahogy eddig sem, a kormány most sem hagy magára senkit, most is mindenkinek fedél lesz a feje fölött, mire beáll a hideg idő" - szögezte le a kormányszóvivő, rámutatva arra is: a környéken semmilyen természeti katasztrófa nem történt, ezért több mint valószínű, hogy emberi mulasztás történt.
Nagy Anna tájékoztatott arról is, hogy működik a Nemzeti Segélyvonal a 1752-es számon, ahol hívásonként 250 forintot ajánl fel minden hívó a károsultaknak. Két nap alatt 310 ezren hívták a számot. A www.vorosiszap.bm.hu honlapon pedig a katasztrófával kapcsolatos összes információ megtalálható
Pintér Sándor a katasztrófa kitöréséről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a tűzoltóság a riasztástól számított 8 percen belül a helyszínre érkezett és megkezdték a lakosság mentését. A mentés eredményesnek mondhatjuk - fogalmazott a belügyminiszter, aki köszönetét fejezte ki a mentésben résztvevőknek. Hozzátette: a mentesítés első lépéseit a Torna patak és a Marcal medrében tették meg, ami gipsz és savas anyagok hozzáadásával történt meg. A kiszabadult vörösiszap pH értéke 13, azaz erősen lúgos kémhatású anyagról van szó, melyet semlegesíteni kell - indokolta a lépést Pintér, hozzáfűzve ideiglenes tározóhely létrehozásával meggátolták a folyás gyorsaságát, és megakadályozták a szennyeződés gyors terjedését. A soron kívüli mentesítés eredménye, hogy az ivóvízbázisban semmilyen jelét nem tapasztaltuk a károsodásnak - húzta alá.
A szennyeződés pH értéke folyamatosan csökkent, a Dunába való elérésekor már 9 alatti volt a mérték, a semleges érték pedig 7-től számítható - tájékoztatott Pintér Sándor. A belügyminiszter leszögezte: a vörösiszap már semmilyen biológiai és természeti katasztrófát nem fog okozni. Mint folytatta, a Mal Zrt.-ben a termelést leállították, és folyamatos figyelést rendeltek el a megfelelő tározókon. P
Zajlanak a kihallgatások a Kolontár mellett történt vörösiszap-katasztrófa ügyében indult nyomozásban - mondta a belügyminiszter. Pintér Sándor közölte: tanúkat keresnek arra, hogyan kezelték a gátakat, a gátak mögé bezúdított vörösiszapot, továbbá milyen karbantartási munkálatokat és hogyan végeztek el. Szeretnének olyan felvételeket is megtekintetni, amelyek bizonyítják, mikor, melyik ponton és hol tört át a gát, mi volt ennek az előidézője.
Öttagú szakértői csoportot küld Magyarországra az Európai Unió a Kolontár mellett történt vörösiszap-katasztrófa következményeinek felmérésére. E csoport mérési eredményeitől, tevékenységétől teszik függővé a többi külföldi felajánlás elfogadását - közölte.
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com