Az MSZP hamis adatokkal férevezeti a választóit
2010. September 07. 20:39A városvezető emlékeztetett, hogy a szemétszállítás díja 2004-ben, a szocialista-szabad demokrata irányítású önkormányzat idején nettó 247, 2009-ben pedig 215 forint volt, 2010-ben az uniós normáknak megfelelő hulladékkezelés miatt emelték 312 forintra. Az ivóvíz alapdíja a 2004-es 100 forinttal szemben 2010-ben 230 forint, azaz a növekedés mértéke jóval kevesebb, mint 220 százalék - jegyezte meg.
„Az MSZP vélhetően tudatosan, hamis adatokat állítva félrevezeti a választókat" - mondta Horváth István, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje
A város adósságával kapcsolatban azt mondta: ha Szekszárd statisztikai létszámával megszoroznák az MSZP által közzétett összeget, 4,594 milliárd forint lenne az összes adóssága Szekszárdnak. Kérdésre válaszolva közölte: az önkormányzat összesen hárommilliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt, és másfél milliárd forint értékű betétállománya van. „A város helyzete stabil és kiszámítható" - hangsúlyozta. Úgy látszik, Balatonőszöd szelleme kísért az MSZP kampányában - mondta Horváth István.