Az ipar továbbra is élénkül
2017. August 12. 08:00
A Központi Statisztikai Hivatal legrissebb adatai szerint feldolgozóipar termelése 3,9 százalékkal nőtt, az ipari export 4,6 százalékkal, míg a belföldi értékesítés 2,6 százalékkal emelkedett júniusban a tavalyi azonos hónaphoz képest.
Lepsényi István, gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár reagálva az adatokra elmondta, hogy a járműgyártás szokatlanul hosszú idő után megint negatív számot hozott, ugyanakkor kiemelkedő teljesítményt nyújtott a gépipar, az elektronikai ipar és a járműiparhoz kapcsolódó gumiipar. Ezen kívül pozitívnak és előremutatónak ítélte a gyógyszeripart, amely 13 százalékhoz közeli mértékben növelte a teljesítményét.
A járműgyártás visszaesett, ugyanakkor kiemelkedő teljesítményt nyújtott a gépipar, az elektronikai ipar és a gumiipar
Lepsényi István megjegyezte, hogy a konvergenciaterv szerint 5 százalék feletti lesz az ipar növekedése ebben az évben. Az ipar továbbra is élénkülni fog, amire hatással lesz az építőipar dinamikus növekedése. A növekedés főként a gépgyártás kétszámjegyű bővülésének, az elektronikai ipar, valamint a fémipar erősödő teljesítményének köszönhető - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
/T.D.