Az elmúlt nyolc év rendezetlenségét meg kellett szüntetni
2010. September 13. 10:00A határon túli magyarok támogatásának egységesítését és újraszabályozását tervezik, - mondta Harrach Péter. Várhatóan javaslattal élnek majd a kereszténydemokrata politikusok pénzügyi és gazdasági kérdésekben is. Harrach Péter fontos lépésnek nevezte az egykulcsos adó és ezzel párhuzamosan a családi adózás bevezetését, illetve a Nemzeti Eszközkezelő Társaság tervezett létrehozását.
Nevelés
Jelentős változások várhatók az oktatásügyben is, a nevelés szempontjának megerősítése lesz a következő időszak feladata. Az egyházi iskolák a zárszámadási törvény elfogadásával pedig még idén egymilliárdos kárpótlásra számíthatnak - erősítette meg. Szociális területen a gyes és a gyed újraszabályozását és az intézmények problémáinak rendezését említette kiemelt kérdésként a családpolitika egészének újraformálása mellett.
Harrach Péter - Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető
Szabad vasárnap
Harrach Péter arra számít, hogy a szabad vasárnapról szóló kereszténydemokrata javaslatot az őszi ülésszakon még nem tárgyalják, de erről a kezdeményezésükről nem mondtak le. Arról, hogy multinacionális cégek ellenkampányt indítottak, azt mondta, nagy pénzek állnak a kampány mögött, azon dolgoznak, hogy feledtessék, egyetlen céljuk a profitmaximalizálás.
A költségvetés mozgástere
Arról, hogy a jövő évi költségvetés mozgástere milyen lesz, úgy vélekedett, hogy egy büdzsében mindig arra van forrás, amit fontosnak tartanak. Az az értékrend, amit a kormány képvisel, egybevág a KDNP által képviseltekkel. Arra a szocialista felvetésre, hogy a költségvetés benyújtásakor jön el az igazság pillanata, úgy válaszolt: igen, reméli akkor jön el. "Az igazság pillanata pedig az lesz, hogy bebizonyítják, ebben az elrontott gazdasági helyzetben is lehet jelentős lépéseket tenni." - mondta.
Alkotmány
A jelenleg is zajló alkotmányozásról azt mondta: legfontosabb eleme az új alkotmánynak a preambulum, s ebben mindenképpen szerepelniük kell az európai hagyományokhoz híven a keresztény értékeknek, a társadalom által elfogadható megfogalmazásban.
Rendezett világ
Rendezett világot kellett teremteni, az elmúlt nyolc év rendezetlenségét meg kellett szüntetni, és új szemléletet kellett megvalósítani, - jelentette ki Harrach. Ezáltal nyílt lehetőség arra, hogy jelentősebb pénzügyi források nélkül is lényeges változtatásokat meg lehessen lépni - fűzte hozzá.
Forrás: mno.hu