Az élelmiszeripar nyeresége megduplázódott
2019. May 19. 10:29
Felkai Beáta, az Agárminisztérium Élelmiszergazdasági és Eredetvédelmi Főosztály vezetője az Élelmiszergazdasági Innovációk Finanszírozási Konferenciáján közölte: az élelmiszeripar nyeresége megduplázódott az elmúlt 5 évben, ami nagyban köszönhető a szektorra 2014 óta fordított mintegy 300 milliárd forint támogatásnak.
A rendezvény résztvevői ismertették az élelmiszeripari innovációk finanszírozási lehetőségeit, hiszen az elmúlt időszakban a finanszírozási palettán számos olyan pénzügyi termék illetve megoldás jelent meg, melyek segíthetik az élelmiszergazdasági innovációk finanszírozását. Az Agárminisztérium főosztályvezetője hangsúlyozta, hogy Magyarországon az élelmiszeriparban ötezer vállalkozás működik, közel 90 ezer főt foglalkoztatva, és az ágazat árbevétele meghaladja a 3 700 milliárd forintot. Az elmúlt években megduplázódott a szektor nyeresége és emellett 30 százalékkal nőttek a bérek.
Fontos az Agrárminisztérium számára, a vásárlói tudatosság növelése
Felkai Beáta kiemelte, hogy a háztartások egy főre jutó kiadásának csaknem 30 százalékét teszik ki az élelmiszerek. Éppen ezért fontos az Agrárminisztérium számára, a vásárlói tudatosság növelése és kiemelten, hogy a magyar családok asztalára lehetőség szerint hazai előállítású biztonságos élelmiszerek kerüljenek. Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára előadásában kiemelte, hogy a tárca célja a magyarok életminőségének növelése a hazai tulajdonú vállalatok hozzáadott értékének növelésén keresztül. A kulcsiparágak, így az élelmiszeripar fejlesztése és fenntartható működésének megteremtése stratégia jelentőségű – tette hozzá.