Automatizált fejlesztések Esztergomban
2023. January 21. 07:00
Jövő-technológiával üzemeltetett raktárt épít egy nagyvállalat Esztergomban.
Jelentős beruházás veszi kezdetét Esztergomban, ahol egy helyi nagyvállalat, a Neuzer Kft. közel 750 millió forintból épít teljesen automatizált üzemet. A cég számos önvezető megoldással szereli majd fel a raktárt, mindezek mellett pedig csúcstechnológiás kerékpár készítő berendezéseket is beszereznek.
A Neuzer Kerékpár Kft. egyébként hazánk legnagyobb 100 százalékban magyar tulajdonban lévő bicikli gyárának számít. A vállalkozás jelen pillanatban egy 8000 négyzetméteres raktár csarnokkal rendelkezik, ám a kapacitása miatt újítások szükségesek.
A hazai kerékpár-piac egyik legnagyobb szereplője fejleszt
A cég tájékoztatásai szerint a mostani raktár már nem képes biztosítani a jövőbeli folyamatos növekedést, valamint a berendezéseket és a kerékpár-alkatrészeket sem tudták már hova elhelyezni, ezért indítják el az innovációt.
Az új épületben a jövőben már minden adott lesz ahhoz, hogy a cég úgy működjön, mint egy igazi csúcstechnológiát alkalmazó gyár. Közel 2000 négyzetméter helyük lesz ahhoz, hogy az új alkatrészeket eltárolják, mindezek mellett pedig okos nyilvántartó eszközöket is bevezetnek.
Forrás: MTI
CS.SZ.