Átadták a Mercedes Benz Academyt
2018. October 28. 09:52
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Mercedes Benz Academy átadásán hangsúlyozta: a magyarországi járműgyártás hatékony teljesítményhez elengedhetetlen a korszerű tudással rendelkező szakemberek munkája, ezért "a legfontosabb feladatunk, hogy minél több tehetséges fiatalt tereljünk a szakképzés irányába".
A miniszter kiemelte: ma már minden harmadik, szakképzésben érintett diák részt vesz valamilyen duális képzésben, cél, hogy ez az arány is tovább növekedjen. Mert ami a cégeknek a technológia, az a munkavállalóknak a tudás - hangsúlyozta. A miniszter szerint jó döntésnek bizonyult a német mintájú duális képzés magyarországi bevezetése. Ma a felsőoktatási képzésben közel kétezer duális hallgató vesz részt, és több mint százezer diák tanul a duális szakképzési rendszerben. A vállalati partnerként résztvevő cégek száma pedig már meghaladja a hétszázat.
Idén 188 szakiskolai tanuló kezdte meg tanulmányait a Mercedes-Benz duális szakképzéseiben
Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a megnyitón kiemelte, a gyár úttörő szerepet vállalt a duális képzési rendszer bevezetésében Kecskeméten. A 2018-as tanévben összesen 188 szakiskolai tanuló kezdte meg tanulmányait a Mercedes-Benz duális szakképzéseiben, míg a főiskolai szinten 62 hallgató. Az ügyvezető megfogalmazása szerint olyan utánpótlásra tudnak majd támaszkodni, amelyik jobban fel lesz készülve az aktív munkahelyi életre. A Mercedes-Benz Academy Kecskemét az autógyár telephelyén épült fel, 8 ezer négyzetméteres területéből 6 ezer négyzetmétert egy modern felszerelésekkel berendezett oktatócsarnok foglal el.
A több mint 3 milliárd forintos beruházást a magyar állam 622 millió forinttal támogatta.
MTI/T.D