Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Belföldi hírek

Aránytalan, meggondolatlan a közös óvoda-bölcsőde rendszer

2009. August 29. 16:41
Aránytalan, meggondolatlan a közös óvoda-bölcsőde rendszer
Több ponton is aggályos az egységes óvoda-bölcsőde létrehozása, amelyre az új tanévtől lesz lehetőség - fogalmazott Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének vezetője.
A fideszes szakpolitikus elmondta: a jelenlegi szabályozás alapján az állam lényegesen kevesebb támogatást biztosít az egységes óvoda-bölcsődébe járó bölcsődés korú gyerekek, mint a normál bölcsődébe járók után. A jogszabály szerint ugyanis a bölcsődei ellátás támogatása 540 ezer 150 forint egy főre, míg az egységes óvoda-bölcsőde esetében 8 órás ellátásában 389 700 forint, a 8 órát meghaladó ellátásában 468 700 forint - hívta fel a figyelmet.

Problémát jelent az is, hogy az óvodások felvételére törvényi kötelezettség van. Ha a hátrányos helyzetű a gyermek és elmúlt hároméves, fel kell venni. 2010-től pedig minden három évet betöltött gyerek számára biztosítani kell az ellátást, ha a szülő kéri - taglalta Sió László, majd folytatta: ez azt jelenti, hogy a bölcsődések felé való nyitás valójában szélhámosság, hiszen helyhiány miatt nem érvényesülhet a dolog.

A kormányzat 15 ezer hiányzó férőhelyről beszél, a valóság azonban az, hogy inkább 25-30 ezer bölcsődei helyre lenne szükség és további legalább 10 ezer óvodai férőhelyre - húzta alá a képviselő. Kitért arra is, hogy a Gyes idejének megkurtítása tovább rontja a helyzetet, hiszen további egy évnyi gyerek jelenik meg a rendszerben. Ha csak minden második gyermeknek szeretnének ellátást biztosítani, akkor ez újabb 45-48 ezer hely létrehozását teszi szükségessé. Ez ugyanakkor aligha lehetséges - jegyezte meg Sió László.

A szülők a növekvő munkanélküliség miatt (s különösen a leszakadó régiókban és a kistelepüléseken) nem tudnak elhelyezkedni, bölcsődésbe nem tudják beadni gyermeküket. Kényszerből otthon lesznek továbbra is, de az eddigi támogatástól elesnek - mondta.

(Forrás: fidesz.hu - MTI)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu